Törpeségek nagy dolgairól

  Mert nincs pardon,

  int a nagy Tanítómester,

  - létpillantás az életed, 

  tartamát nem érzékeled -,

  s Ő tetten ér téged,

  mint közrendőr

  a vétkest,

  lecsap rád, akár a héja, 

  majd elröppen tőled,

  viszi magával a zsákmányt,

  atommagnyi életed töredékeit

  ..................................

  mert nincs pardon,

  marad életesélyed árnyék-roncsa,

  mert nincs pardon,

  nem lehet kétszer belépni ugyanabba a folyamba ,
  ez nem filozófia,

  de a közhelybölcselet nincs-pardona, 

  magadtól magadból okulj,

  ha van még időd,

  s a rettenettel élj:

  

  mindig les rád,

  nincs pardon,

  a Nagy Héja..

Önmegvezető

 

  Landoltunk az  érdekek terepén, önző haszon, méltányos előny.
  Döntse el a lelkiismeret, hogy tetszhessen önnön arcunk,
  hogy az erkölcs sekély tavában a tökéletlent tökélynek lássuk,
  hogy lehessen ámítni magunk, s akár Narcissus, virággá változzunk!
  Csak Echo néma.
  Nimfakezével nem int.
  Hagyja, hogy nézzük a tükörcsodát.

  És ránk kacsint a kép,
  nem hamis gyöngyök, értékőrző ékszerek vagyunk,
  örülj, szerelemetes magunk!

  "Ó, más a maga hasznát kereső érdek!"

  (Igazságosan megillet a vétek...)

Mai exodus (tanmese)

Visít a vére, dac diktál diadalt,
késélre feni hangját, a vijjogót,
bakó pallosa a tekintete,
lesújt,
ketté vágja a régi nászt, 
a nemzések szent pillanatait,
konyhaasztalon az abroszt,
a kalapviselő-háborúk vétkeit,
s az anyóstól kapott parfüm illatát...

felezi a gyermekágy lázát,
és derűjét a csecsemőmosolynak, 
kéjjel hasítja szét
a reggeli gyermekgügyögést,
békéjét a karácsonyi angyalhajaknak...

vadul szeli ketté
a panelon át-áthallott kutyavakkantást,
szétmetszi a legyek zümmögését,
a zsákutcában megrekedt hallgatást,
s a béna csend csapdáját felezi zihálva.

Felezi a múltat, jussot hagy és visz.
A jelent megosztja, nem juttat, de vesz.
Ottfelejt hiányt és elprédált esélyeket.

Szétosztotta a jövőt. 

A frontvonal mögé 

visszahőkölt az értelem, az emlékezet.

(A Vörös-tengert

Isten keze választja szét,
- az átkelés csoda - 
kit magának akar, átmegy,

a háborús fél feje felett 

átcsap a víz.)

Örömőrző

   Aznap rám mosolygott a szénarét

   és a két öreg néni kint a padon,
   kik csak ültek ott, tiszta kötényben,
   mint az időt múlató nagy szünet
   két megszólalás közötti tartamon.

   Nem is mosolyogtak, rám nevettek,
   de ezt csak később értettem meg,
   a hangot nem hallottam a csendtől,
   mely, akár sóhajtás után a nyugalom,
   elnyújtózkodott hosszan a lelkemen.

   Örültek nekem, hogy ott járok el,
   akárcsak copfos kislány koromban,
   mikor a szénarét derűje rám talált,
   a csipkebokor is vidáman szökellett,
   mint apám füttyszava fenn  az odorban*.

   A két öreg néni tiszta kötényben,
   jól tudom, holnap már nem ül ott,
   mindent, mi kedély, elnyű az idő,
   csak az apám füttyszava marad töretlen,
   s bokraival a rét örökkön mosolyt ont.



   *odor -  székely tájszó - csűrben vagy a csűrpadláson gabona vagy szénatartó retesz, vagy maga a csűrpadlás, amit gabona- vagy szénatárolásra használnak