Irányok

 

Hamupor száll mögöttem, kín-eső hull előttem,

hátul a tört vihar, elöl keményfém-zivatar, 

felettem fényaszály, alattam mély apály,

fentről az ég-aggály nyomul felém,

alul a nincs-halál felmeredő rém.  

Markol, elejt, felkap, szorít, ropogtat 

a tér, zúzó indulata a velőmig ér! 

Csak önmagamba befelé

zuhanó repüléssel 

van, ha van,

esély! 

 

Fotográfia

 

"Nézem a képedet és dühöngök.
Miért is vagyok e fénykép-pillanat
innenső felén!"

(interludium )  

pillangóléted csábjait szín-kábulatban tükrözi a napfény
csak én tudom
sokarcú báb voltál s áttetsző hímporos szárnyú lepkévé
varázsoltalak
 

Utaznék vissza az időben,
kerülném fogságát az önámításnak,
helyrehoznék néhány tévedést,
fordítanám képed az elmúlásnak, -
de rég lüktet bennem a felismerés:
ujjaim
még
mindig
a
fényképezőgép
markolatát
tapintják.
 

 

 

párbaj

(Csillának,  egy buta este emlékére)

 

kapkod
L E V E G Ő T
józsefattilásan

parafrazál
K A F k o d

légy a tejben cukorban csokimázban
VIJJONgva
feltalálta

- móka ez játék
fűzfánfütyülő ajándék
thomas(EKEL-MEKEL)nének -

és tudja -
talmikincs-gyötrő
ének

végtelen
hiábavalóság
nagy üdők
egén