Irányok

 

Hamupor száll mögöttem, kín-eső hull előttem,

hátul a tört vihar, elöl keményfém-zivatar, 

felettem fényaszály, alattam mély apály,

fentről az ég-aggály nyomul felém,

alul a nincs-halál felmeredő rém.  

Markol, elejt, felkap, szorít, ropogtat 

a tér, zúzó indulata a velőmig ér! 

Csak önmagamba befelé

zuhanó repüléssel 

van, ha van,

esély!