Appel

                         Kiéleztem magamban megveszett táncodat. Minden mozdulatod a csontomba vágjon, minden sasszéd a velőmig szúrjon, sejtet hasítson, metssze ketté e vörös leplet, pezsdítse vér-ütemeit a pasodoblenak! 

     Élet, ünnepeld a corridaidat!

A bősz bikát nem látni sehol, sehol... Vad önsebzesem acélkardja matador. Halálom erőjátéka fiesta-látvánnyá csillapul.

Nincs-vers a voltról

   Árvul a  lugas Árkádiában.

   Tán nem is volt ilyen,

   csak magamnak kitaláltam.

   Már az idő sem nyúlik

   a vidám végtelenbe,

   kifakult a domb, kopár,
   színtelen a kék hegy is.

   Boldogtalan minden bogár.

   A virágos rét vigasz-mese.

   Már rég hallgat Pán sípszava,

   idill utáni rémület csendje

   űzte el a nyájat,

   a pásztor is
   idegen tájakra ballagott.

   Nyoma sincs a lugasnak Árkádiában.

   Nem tudja a költő.

   Régóta halott.

körbe-körbe

                                                        

  



      

                

                                    (Pancsónak)

   

     itt ődöng a térben

    tekintet

    részegült ködébe

    rejti  szégyenét

    arcpírja rég

    elvetélt

    gyónás a bűnökért

    itt suhan a légben

    érintés

    józan illatánál

    lebbenti titkát

    tekintete rég

    megtért

    könyörgés a vádakért

Jelentés bentről

  
       Vad kuszaságában a bozótnak

       útját veszíti, aki gyenge,

       erőtlen lesz a hitehagyott,

       kifulladva támolyog benne...

       Ezer lábúnak kéne lenni,

       vagy kicsi fekete rigónak,

       rezzenni, kirepülni innen,

       trillázni minden kókadónak!

       Itt bent a cserje egyre csak nő:

       megkísértő vágyak csapdája.

       Keresek égbenyúló fákat,

       vezessenek tekintetükkel

       a régi gyermekkor tisztására...

Suta balladácska az életről

     Kiterített ez a világ,
     vér voltam a lepedőjén,
     áztatott, sikált kefével,
     kifacsart durva kezével ,
     de makacsul ott maradtam
     a gyolcsnak finom fehérén.


     Együtt égünk tűző napon,
     szikkadunk, ki- s megfakulok,
     önmagam árnyéka leszek,
     és bűnjelnek megmaradok.


     Rám mutatva döntést hoznak
     skárlátbírák jajvörösben:
     Világ, ím, örömöd vére
     nem mosható hófehérre;
     vigasság lesz bűnhődésed,
     míg lehullsz az éjsötétbe'!

Fokok vetélkedése

...marad az ösztön.

Élet ez is.

Túléli a tudatot.

Állati ingerrel vetődni zsákmányra,

felfalni, mi pusztítható.

Nem éhség az, mi hozzá erőt ad,

uralomvágy:

kiszorítni

a másik

élethez való

jogát.

Önző gén.

Ösztön.

Túléli

a tudatot.

Öndicsőül.

Élet ez is.

Túlél minket.