Ozirisz új dala

 

Megvilágosodni...

Az öregedést megállítani...
Szellemet a mindenségbe mumifikálni?

Térben, időben feldarabolt létem szétszórtan.
A vágyaknak, a szenvedélynek, az álmoknak meghaltam.
Ésszerűtlen íziszi feladat a roncsokat pólyálni!
A szívem, jaj, a szívem halak gyomrában rég!

Lelkem zöldes színét nem ismeri fel az Ég!

 

 

ESOTEROS

 

 Belesápadtam.

Tompa, színehagyott sziklacsonk tetejéről
néztem a tarka világot.
Fentről minden parányinak,
gyermekjátéknak látszott.
Törpék, babaházak,
néhány zöld pont, kis bogarak...
A semmibe nyúlva arrébb a tenger,
felette az Istenanya kék köpenye,
egyedül ez, csak ez tűnt igaznak,
a többi beleolvadt a tenyerembe...

Déli irányból vörös homokot,
Szahara üzenetét
hozta szemembe a szél,

a lég megfakult, szűnt az érzékelés...
Csak magam maradtam fent,
kifosztottan, üresen belül,
s belesápadtam.

Szárnyakkal menekülhetnék...
De merre, egyedül ?

a boldog esélytelenség dala

lehettem volna

lehettem volna zászlóvivő
de megtorpedózták a háborút -
lehettem volna béketárgyaló
de elárverezték a bosszút


lehettem volna alpinista
de megfékezték a hegyeket -
lehettem volna mélytengeri búvár
de kiszikkasztották a vizeket


lehettem volna úri dáma
de elveszett az etikett -
lehettem volna feslett kokott
de betiltották a pénznemet


lehettem volna szülésznő
de eleve elvetélt a szakma -
lehettem volna temetőőr
de a sírokat feledés mosta


lehettem volna valaki
de azt személyesítették -
lehettem volna senki is
de ezt elnehezítették

lettem ki vagyok
"földszülte föld
istenlehelte lélek" -
és élek élek élek

Azért...

(verses üzenet farkaskölyöknek)

Dúdolgatnék neked a búgócsigákról,
a gyermeki ösztön mindig kéznél van,
nyúlnék minden kipattanó hegedűhöz,
a finom rezgésekre is ráhangoltam...


Tudnék én díszruhában is tetszelegni,
futótűzként szíveket gyújtani örömre,
csak ne állna odébb tőlem a derű,
s mosolypillanatom szilánkra ne lépne!


Önmagam árnyékát nem tudom átlépni
- közhelyes igazság magva bújt meg benne -,
tőlem ne várd a formák gyűrűző színeit!
A sivatag vizét nem szomjazza az elme.

Keserves (dal)

Kaloda, kaloda,
szégyenpír-tanoda!
Bezártam a múltam
közszem-nyílásokba...

Hordozom magamban,
cipelem izzadtan,
korhad a deszkája
szívemre porladtan...

A jelenem alkony,
a lelkemben iszony:
roncslétemet húzom...
K y r i e   e l e i s o n!


http://www.youtube.com/watch?v=PXee1QMmoYI 

Légyott

(variációk egy diákkori versemre)

       1.


Medrek
találkoznak vizekkel ott,
hol tétova a csobbanás.
És elvetik az axiómát:
a kényszer sikolthat
virágokért.




        2.

 

Jöttél előttem,
mentem utánad,
nem történt semmi ,
űztük a vágyat.
Erővel fenyítlek,
vedd fel az inged, 
illatos fehérbe 
mentsed a lelked.

       3.

 

Ajánlás

Herceg, ha a pór elébed siet,
kezed csókra ne nyújtsd!
Érezni izzadt lelke
szárnycsapásait.

pirosban dadogó

 









   nevemen szólítottál
   piros
   testbeszéddel
   gesztusaid vörös leplét
   magamra
   terítettem
   barázdájába
   parázna homlokodnak
   belehulltam
   akaratom elborítja
   erőd
   tüzed és hatalmad

   most vezeklés vérét
   hullatja
   testünk

Mérték

 

cs a k
most csak
akkor csak
valamikor

addig

időutazásunk csődje
lét-paráznaságunk mementója

csak

mohó lelkünk szivárvány-álma
csak 

t a l á ny 

 

H i á ny !!!

 

 

 

Egyszerű ima

 

Partját a közönynek már megültem,
kacérkodott velem kaján magány,
lomha, űrsemmi játéka vágyat törölt,
hiányjelt hagyott az értelem falán.

(Mint gyermek, ki üveggyöngyöt szorongat,
hittem a talmi kincsek varázsát,
porladó kövek árnyékába bújtam,
neszeltem zörgő kórémuzsikát.)

Ments meg, Uram, vagy hagyj elveszni
e prikulicslét sikátorában,
teremts résnyi életillatot
lelkem kiszikkadt oázisában !

 

 

☢️

 

 

sors-szimbólum

göcsörtös fűz

    napok hőfoka 

nem gyász

nem tündérség nem boszorkányság

    izzaszt idebenn

eleven szavakkal halott szövegbe zártan

   

     lángolok égek 

futóhomok-vágyban

lecsüngő ágakkal meghajlottan 

    

     víz nélkül göcsben...

http://www.youtube.com/watch?v=PXee1QMmoYI