Ázik, foszlik a mediterrán varázs.
Ököllel verik szét a vaskezű szelek,
s a tisztaság kék darabjait messzire elviszik.
Szürkülnek a frissen kelt tengerhabok,
eső mossa erőtelenné az érintésüket.
A lét-mirákulum csak szűnik, szűnik...
Kaktuszfelhő szakad, észak felé riad...
Egy elvetélt álom forgószele röpít, beszippant!
Ne keressétek az életem maradékait!
A zivatar elmos mindent, ami szép és ami rút.
Nincsenek csodák, csak viharok és földiháborúk.
Ehhez nehéz hozzászólni Tengerszem, mert csodák tényleg nincsenek. De holnap kisüt a nap, új álmokkal, reményekkel.
VálaszTörlésEzidáig a legszomorúbb versedhez van szerencsém.
szeretettel
peti
(vessek bukfencet? :)) )
Drága Kölyök, nincs amit mondanom, csak amit itt fent leírtam... Ezen már a bukfenc sem segít! Mindenestre köszönöm a segíteni akarásod és a biztatást. És tudjad, hogy nagyon szeretlek!!! :)
VálaszTörlésEttől tartottam Tengerszem.
VálaszTörlésNem a szeretettől, mert az kölcsönös, hanem gondolataid súlyosságától, ami nagyon átjön a versen, szinte tapintható.
Igen, a versnek magának jót tettél a sorcserével, és a zárójel elhagyásával. :)
Köszönöm, te jó megfigyelő! :))
VálaszTörlésMinél többször olvasom, annál csodásabb!
VálaszTörlés