Profán szózat

 

Mondd teli torokkal, kiáltsd, ordítsd,
tüdőt köpj, mikor üvöltöd,
szavad szilaj jégverésként hulljon a szívére -

csak a közöny szürke hangtalanságát
begyűjteni ne engedd,
ne engedd!

Ronts le a mezsgyéit, határait,
s akár a sav, közömbösítsd a belső csömört,
szökkentsd szárba mélyen sérült igazságmagvait,
fogd kezedbe fél-latnyi súlytalanságát,
simogasd vetései ígéretét,
súgd jövendője fény-dallamait,
súgd, mondd halkan, mondd hangosan!
Szólj, beszélj!
Kiáltsd, ordítsd: iszap borul föléje!
Rikolts, üvölts!
Ne engedd formává kövesedni!
Rikolts, üvölts!
Ne engedd tanúskodó múlttá merevedni!

Hát mondd, kiáltsd az istenálddmegamagyart!

Taposs ösvényt az önmegbékéléshez!