Édesanyám, Fekete Terézia (1922 - 2007) emlékére a mindenkori, az örök VARÁZSMESE

 

Most valami meséset
kellene mondani
az unokámnak,
valami olyant és úgy,
mint anyám tette
gyermekkorom telén
- "Né, kilyukadt az angyalok vánkosa,
most dunyhájukból
hull a pihetoll...! "  - ;
kibújt a köznapok gondfelhőiből,
s naív rácsodálkozással
nézte az első havazást,
velem,
és ujjongott,
ha egy-egy kristálycsoda
a tornácról az ablakunkra tévedt.
"Karácsonyfa tündérálom,
angyal hozta aranyszánon..." -
dúdolta, s közben köténye
töltöttkáposzta-illatot lopott
a fenyőszagú szobába.

Most valami szépet
kellene mondani
az unokámnak,
ezüstdió-aranyalma-angyalhaj mesét,
fényes szárnyú, Fentről érkező,
csilingelő zenét,
havas karácsonyt,
öröm-békét,
simogató hópehely-csendet,
s még annyi mindent,
mit csak az anyám tudott
úgy elmondani néhány szóban,
hogy zsongó meleg lett tőle
gyermekkorom tele,
és hangja fényéből
betlehemi csillag
fenyőfánk tetejére.

 

( 2010 decemberében)